Kistermelői értékesítés: a logó szerepe

Remélem azok, akik eddig figyelemmel követték az első két részt már felmérték a konkurenciát, a saját piacukat és kitalálták a saját márkájuk, brandjük nevét. Ebben a részben elindulunk a minden kistermelő számára kötelező cégarculati elemek felé. Azért írom, hogy kötelező, mert ha terméket szeretnétek értékesíteni, márpedig nekünk kistermelőknek ez a célunk, akkor szükségetek lesz nektek is különböző, úgynevezett cégarculati elemekre. 🙂

Sokan nem foglalkoznak vele, egyszerűen nincs, vagy csak valami elnagyolt, sokszor csak Word szövegszerkesztőben megszerkesztett, kézzel megrajzolt és beszkennelt logójuk van, pedig bizony ez az első és legfontosabb cégarculati elem.

De mire is szolgál a logó tulajdonképpen?

A logó célja az egyediség, a megkülönböztethetőség, ez alapján sikerül beazonosítani az embereknek a vállalkozásodat, a termékeidet.

A története nagyon régi időkbe nyúlik vissza, hiszen ha az egyedi jelzések használatára gondolunk, akkor eszünkbe juthatnak a királyi és nemesi címerek, vagy akár a különböző pénzérmék. Ott is megkülönböztethetőség, az egyértelmű azonosítás volt a cél.

A logó esetében pontosan ugyanígy van.

Na de milyen lehet a logó?

Többféle logó létezik, lehet:

  • szöveges
  • ikonikus
  • vegyes

A kistermelőleszek weboldal esetében is vegyes logót használtam, hiszen nagyon kifejező. Megtalálható benne a weboldal címe, és egy képi megjelenítés is, ami a természetre való utalás a levelekkel. A zöld szín szintén a természet színe, egyébként pedig nyugalmat és magabiztosságot sugároz. Ebből is látszik, hogy egy logónak sokszor rengeteg mondanivalója van.

Mindenkinek, minden vállalkozásnak, kistermelőnek megvan a hozzá passzoló logója. Ezt kell kitalálnia a tervezőnek, hogy mi illik az adott termelőhöz, termékhez. Természetesen vannak kiindulási pontok, amihez lehet ragaszkodni, de javasolni szoktam, hogy érdemes megkérdezni a szakember véleményét is. 🙂

Fontos, hogy a logót a megfelelő grafikai programmal készítsük el, hiszen egy paintbe, word szövegszerkesztőbe elkészült logó, vagy amit beszkenneltünk nem jó minőségű. Lehet, hogy egy névjegykártyán éppen jól mutat, vagy egy kisebb felületen, de soha nem lehet tudni mikor és hol lesz szükségünk a logóra.

A megfelelő programmal és szakértelemmel elkészített logó vektoros, tehát a tetszőleges méretre lehet nagyítani anélkül, hogy a minősége romlana. Nem lesz pixeles, homályos stb.

Számtalan esetben találkoztam már azzal, hogy a kistermelő nem foglalkozott ezzel az alapvető cégarculati elemmel, a vállalkozása befutott, ismert lett. Szerette volna ha a céges autó oldalára is felkerül a logó. Természetesen minden megoldható, de sokkal többe kerül, arról nem is beszélve, hogy érdemes egy színvonalas, a termelőt és a termékeit méltón bemutató és tükröző logóval kezdeni, hiszen nekünk kistermelőként az a feladatunk, hogy eladjuk a termékeinket, ismertté tegyük magunkat. Ahhoz pedig elengedhetetlen a szimpátia, amiben nagyban hozzájárul egy színvonalas logó. 🙂

Bizonyára feltetted a kérdést: milyen logót válasszak? mi lenne a leginkább megfelelő?

Ha körvonalazódnak már a dolgok a fejedben az jó, de ha még egyáltalán nincs ötleted az sem baj. Nézz szét az interneten, milyen logókat alkalmaznak mások, mik azok az elemek, amik neked tetszetnek. Ne csak 1-2 logót nézz meg, hanem akár 100-at is. Gyűjtsd ezeket össze (a linkjüket elég), és mutasd meg az általad választott grafikusnak. 🙂

Ha kérdésed támad a logókészítéssel kapcsolatban, akkor írj nekem nyugodtan üzenetet a Kapcsolat menüpont alatt a “Logó, termékcímkék, weboldal, webáruház témát választva”, vagy kattints IDE.

Még egy nagyon fontos dolog! A logót úgy válaszd meg, de ebben egy szakember segíteni fog, hogy ez kerül majd a terméked címkéjére is (erről is írok nemsokára).

Ha nem szeretnél lemaradni a következő cikkemről, és más hasznos tartalmnakról akkor kérj emlékeztetőt! 🙂

SZUPER, kérek emlékeztetőt
Szólj hozzá!